A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt, az Országos Erdészeti Egyesület Soproni csoportja és Hallgatói csoportja szervezésében március 20-án, a NYME Ligneum Látogatóközpontjában a soproni óvodák körében meghirdetett gyermekrajz pályázat alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitójára gyűltek össze a pályázaton résztvevő lurkók.
Tizenhárom óvodából mintegy száz fős gyermeksereg vett részt a rendezvényen, amelyen a kétszáznál is több kiállított pályamunkát két héten át tekinthetik meg az érdeklődők.
A megnyitón résztvevők hallhatták a Lövői Zenekart, megismerkedhettek az idei év madarával, a búbos bankával, és megtanulhatták azoknak az ajándék odúknak a szakszerű kezelését, karbantartását, amelyekkel a szervezők kedveskedtek a soproni óvodásoknak.

Pin It on Pinterest