Július 4-én Dr. Jámbor László vezérigazgató és Dr. Simon István alpolgármester nyitotta meg a Nyugat-Dunántúl kiemelt rendezvénye címmel kitüntetett Kelta Ünnepet a Parkerdőben a Várhely történelmi emlékhelyen. A megnyitót a keltákról kiírt történelmi és alkotói pályázat eredményhirdetése követette, ahol általános iskolai osztályok és családok által készített 25 „kelta harcos” pályaművet jutalmazta az Erdőgazdaság. Ezután életre kelt a kelták egykori földvára: harcosok, druidák és színes programok várták a látogatókat: kelta-ír zene, skótduda koncert, druida szertartás, ír sztepptánc, solymász bemutató, régészeti és gyógynövény séta, kézműves foglalkozások, arcfestés, lovaglás, kelta tusa, íjászat, táncház, kelta mesemondás, állatsimogató.
A szép nyári időben több százan vettek részt a rendezvényen és a programokon, melyek idén is nagy sikert arattak.

Pin It on Pinterest