Az Agrárminisztérium közleménye (2020.03.16.):

Tisztelt Látogatók!

A járvány elleni védekezés keretében, a Kormány által kihirdetett vészhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően az állami erdőgazdaságok 2020. március 17-től szüneteltetik az erdei kisvasutak, erdei szálláshelyek, erdészeti erdei iskolák működtetését, valamint átmenetileg bezárják a közjóléti turisztikai központokat, erdei múzeumokat és kiállításokat.

Az erdő látogatása – amíg Magyarország Kormánya ettől eltérően nem rendelkezik – továbbra is lehetséges. A parkerdők, nyitott arborétumok, tanösvények, turistautak továbbra is látogathatóak, azonban ebben az esetben is kerülni kell a csoportosulást, és fokozottan figyelni a járványügyi intézkedések betartására.

A járványt megelőző intézkedések nem érintik az állami erdőgazdaságok erdősítési és termelési üzletágait, az Országfásítási Programban végzett tevékenységüket.
Köszönjük látogatóink és vendégeink szíves megértését!

TAEG Zrt. közleménye (2020.03.17.):

Tisztelt Erdőlátogatók! Kedves Vendégeink!

A koronavírus-járványra való tekintettel a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által üzemeltetett Károly-kilátó és a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpont, beleértve a Kőhalmy Vadászati Múzeumot és az Erdei Büfét is, nem fogad látogatókat és zárva tart további rendelkezésig.

A TAEG Zrt. korlátozza közjóléti tevékenységeit.

• Határozatlan időre szünetelnek a Soproni Parkerdőben meghirdetett programok.
• A TAEG Zrt. és a Muck Endre Erdészeti Erdei Iskola nem fogad csoportokat és nem tart foglalkozásokat.
• Rendezvénykérelmek esetén a közeljövőben az erdőgazdaság területén megrendezésre kerülő eseményekhez Társaságunk nem ad erdőgazdálkodói hozzájárulást.

A fent hozott intézkedések ellenére a Soproni Parkerdő teljes területe szabadon látogatható! A játszótereink és az erdei tornapálya eszközeinek fertőtlenítésére nincs lehetőségünk, ezért ezeket mindenki saját felelősségére használhatja!

Kérünk valamennyi Erdőlátogatót, hogy a Parkerdő területét kis csoportokban vagy egyénileg látogassák!

Ügyfeleleink számára az elektronikus (email-telefon) ügyintézési formát javasoljuk, a személyes egyeztetések számát minimalizáljuk.

Kapcsolatfelvétel: www.taegrt.hu/kapcsolat

A tűzifa, fatermékek, fűrészárú termékek értékesítése folyamatosan történik. Megrendeléseket a TAEG Zrt. honlapján közzétett e-mail címeken, valamint telefonszámokon lehet megtenni.

A pénzforgalommal járó ügyintézéseknél javasoljuk az elektronikus banki átutalási – OTP Bank 11737083-20071848-00000000 bankszámlaszámra –, illetve a bankkártyával történő fizetési módokat: Fűrészüzem-Sopron, Terv u. 4.

Szerződéses partnerek esetében a termék értékesítések változatlan formában történnek.

Naprakész információkért kérjük látogassa meg a www.taegrt.hu honlapot vagy www.facebook.com/taegrt oldalunkat!

Pin It on Pinterest