2021. augusztus 2.

Az előzetes érdeklődést követően az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont első napján több mint 500 vendéget fogadott a létesítmény. A soproniak mellett városunkba látogató hazai és külföldi turisták is betértek a két hektáros látogatóközpontba. Örömmel tapasztaltuk, hogy az első belépők akik már a 9 órai nyitást a kapuban várták, csak délután távoztak. Az ebédidő után érkező családok késő délutánig, sőt a zárásig vendégeink voltak. Örülünk, hogy a hétvégi vihar kihívásait követően is élményt tudtunk nyújtani vendégeinknek.

Pin It on Pinterest