Sokszínű tavaszváró fesztivállal várják a családokat a Várhely közelében. A Szabadművész Alapítvány által szervezett GYARAPÍTSUK-ÓVJUK SZERETETT ZÖLD SCARBANTIÁNKAT! elnevezésű program során a pannon-kelta kultúra értékeit ismerhetik meg a résztvevők.

Az ismeretterjesztő, közösségépítő kulturális fesztivált a Szabadművész Alapítvány a Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hivatal támogatásával rendezte meg. A tavaszi nap-éj egyenlőség, az Ostara a hagyomány szerint a fák „menetelésének” és a magvetés idejének ünnepe, mely rendszerint március 19. és 20. közé esik. A tavaszváró fesztivál során ezt a kelta ünnepet idézik meg a szervezők.

Gőgh Zoltán, a fesztivál projektmenedzsere az esemény megnyitóján elmondta: a rendezvénnyel a természet megóvására, a környezetvédelemre és a tudatos hulladékgazdálkodásra hívják fel a figyelmet.

„A tavaszváró fesztivál során helyi kézművesek, családi manufaktúrák, kistermelők, és őstermelők termékeit ismerhetik meg az érdeklődők. A program keretében a régi Scarbantiáról is számos érdekességet megtudhatnak a résztvevők. A rendezvény kiemelt célja a fenntartható jövő és az egészséges környezet népszerűsítése” – hangsúlyozta Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

„A Tanulmányi Erdőgazdaság számára rendkívül fontos, hogy a helyiek és az ide látogató turisták körében is népszerűsítse a Soproni Parkerdő emlékhelyeit és történelmi helyszíneit. Március 21-e az Erdők Nemzetközi Napja, így a mai rendezvény során vezetett túrákkal, ismeretterjesztő programokkal hívjuk fel a figyelmet az erdők védelmére” – mondta Bánáti László, a TAEG Zrt. oktatási és közjóléti igazgatója.

Forrás: SopronMédia

Pin It on Pinterest