A Soponyai Ökocentrum adott otthont a 15. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválnak és egyben a Fejér Megyei Vadásznapnak 2022. szeptember 3-án, szombaton. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. képviseletében 4 fős főzőcsapat szállt versenybe a „vadételek asztala” versenyszámban, amely során bográcsban készült vadételek elkészítése volt a feladat 10 kg vadhúsból. Kihívás volt a hús fajtájának kitalálása, amely alapján neki lehetett állni az ételkészítésnek. A TAEG Zrt. csapata a sorsolás során vaddisznó húst kapott, amelyből csülkös vaddisznópörkölt készült. Az ételjegyekkel érkező látogatók szinte elkapkodták a bográcsban főtt finomságot, de a zsűrinek épp maradt még kóstolni való. A mesterszakácsok elismerően vélekedtek az étel fűszerezéséről és az elkészítés módjáról. A „taeges” csapat új tapasztalatokkal, szép élményekkel zárta a versenyt és már új ötletekkel várja a következő lehetőséget, hogy gasztronómiai tudását megmutathassa.