„A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendeztek Széchenyi-emléknapot. A nagycenki Széchenyi-mauzóleumban koszorúzással majd a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben faültetéssel emlékeztek megy a Magyar Tudományos Akadémia alapítójáról, gróf Széchenyi Istvánról.

1825 november harmadikán ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Erre is emlékeztek a Magyar Tudomány Ünnepén Nagycenken a mauzóleumban tartott tiszteletadáson és koszorúzáson. A hagyományoknak megfelelően a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben is megemlékeztek a legnagyobb magyarról.

Az ünnepségen Prof. dr. Faragó Sándor rector emeritus, a Soproni Egyetem korábbi rektora a tudomány javára adott felajánlások máig tartó hatásait méltatta. Kollár László a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy aki fát ültet, az bízik a jövőben. Tevékenységünk során figyelnünk kell arra, hogy munkánk virágai és eredményei szárnyakat adjanak másoknak. Célunk, hogy a társadalom minél szélesebb rétegéhez köztük a fiatalokhoz is eljuttassuk a tudomány szeretetét és ismeretét – tette hozzá Kollár László.

Az Akadémiai Emlékerdő 197. hársfáját a Magyar Tudományos Akadémia és a Soproni Egyetem képviselői ültették el. A faültetés hagyománya 2000-re nyúlik vissza. A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulója alkalmából, az akadémia rendes tagja, Solymos Rezső kezdeményezésére hozták létre az Emlékerdőt. Helyszínéül a soproni Páneurópai Piknik Emlékhelyet választotta, utalva a tudomány határok nélküliségére.

A megemlékezésen részt vett többek között Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Erdei Anna a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese, prof. Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem Rektora, dr. Gelencsér András a Pannon Egyetem rektora, Prof.dr. Fábián Attila a Soproni Egyetem rektora, Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, Csorba János, Nagycenk polgármestere és Farkas Gábor a Soproni Széchenyi István Gimnázium igazgatója. „

Forrás: SopronMédia

Pin It on Pinterest