Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) keretein belül 1977 óta működik az Erdővédelmi Szakosztály, amelynek elsődleges célja az erdővédelemmel és az erdészeti növényvédelemmel foglalkozó szakemberek számára egy közös platform biztosítása. A Szakosztály rendszeresen szervez találkozókat az ország különböző pontjain, ahol a tagok megismerhetik egymás gyakorlati tapasztalatait. Elsődleges céljuk a tapasztalatcsere az erdővédelmi problémák sikerei – és adott esetben kudarcai – terén, valamint az új módszerek, technológiák bemutatása.

 

A szakosztály 2022. november 3-i ülésének a Muck-magaslaton található Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont adott otthont. Az előadásokat terepi programok követték a soproni erdőkben és a síkvidéki területeken is. Az egész napos rendezvény során a TAEG Zrt. által kezelt fontosabb fafajcsoportot érintő problémára kitértek a szakemberek: így került szóba a fenyőfajok, a tölgyesek és az akácosok egészségi állapota.

 

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. elkötelezett abban, hogy naprakész legyen az erdeit érintő különböző hatásokban, különös tekintettel a lehetséges károsítókra. Munkatársaink ezért is fogadták nagy örömmel az ország különböző részéről érkező szakembereket, akikkel megvitatták táraságunk erdővédelmi problémáit, azok várható kimenetelét és az ellenük való védekezési lehetőségeket.

Pin It on Pinterest