Két hete még a téli túrázásra való felkészülésről írt honlapján a SopronMédia, azonban a hirtelen beállt tavaszias időjárás már további gondolatokat is felvet akkor amikor erdei kirándulásra készülünk. A teljes cikk itt olvasható.

Aki ilyenkor látogat ki természetjárás céljából területeinkre, az készüljön fel arra, hogy ott nem az április végétől október végéig tapasztalható optimális állapotok fogadják. Ez a folyamat minden évben így zajlik, viszont a munka befejező része kivétel nélkül mindig a mindenre kiterjedő, alapos és szakszerű tereprekonstrukció, aminek során – a fakitermelés végeztével – szakembereink a lehető leggyorsabban állítják vissza eredeti állapotára a turistaútvonalakat. Aki tehát az optimálistól nagyban eltérő, ideiglenesen megváltozott terepkörülmények dacára is erdei kirándulást tervez, annak számolnia kell a fentiekkel.

A február 15-i Híradóban Bánáti László oktatási és ökoturisztikai igazgató már arról számolt be, hogy a TAEG Zrt. hogyan készül fel a kora tavasszal kezdődő turistaszezonra. Felhívta a figyelmet az erdei viselkedés szabályainak betartására, amely az erdőgazdálkodási üzemi területen végzett szabadidős tevékenységek egyik legfontosabb záloga. Elmondta, hogy a parkerdei létesítmények ellenőrzése, karbantartása a parkerdei szakszemélyzet folyamatos feladata és a tavaszi felkészülés keretében a kilátók ellenőrzése is rendszeres.

Forrás: SopronMédia

Pin It on Pinterest