Március 8-án 16 órai kezdettel az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont bemutatóterme adott otthont a Lámfalussy Kar Turizmus Klubjának első tavaszi rendezvényének. Az eseményen a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar két oktatója, dr. Bazsó Tamás és Czibula György, tartott beszámolót Iránban szerzett élményeikről. A helyszínre érkező közel hatvan érdeklődő megtudhatta, hogy mit kerestek a Soproni Egyetem oktatói a Közel-Kelet legmagasabb hegycsúcsán, a Damávandon (5610 m).

Az előadók bemutatták, hogy a gondolat megszületésétől kezdődően, milyen előkészületek szükségesek ahhoz, hogy a Kárpát-medencében élő hegymászó biztonságban feljuthasson egy igazi magashegyre és meghódítva a hegycsúcsot, élményeivel egészségben térhessen haza. A mászás különlegessége, hogy két magyar expedíció indult közel egy időben, de két külön úton érték el a csúcsot és az alaptáborban egymásra találva már együtt ünnepelték sikerüket.

A megannyi élményt a beszámoló sok képpel és a csúcshódítók narrációjával fűszerezve tette szinte átélhetővé. Megismerhettük az ősi perzsa és a modern iráni kultúrát, ahogy a hegymászók megélték a történelmet a perzsa világ neves helyszínein és a helyiek mindennapjaiban, akár Perszepolisz kőtengerében jártak vagy a pezsgő Teherán bazáraiban.

A szervezők a Turizmus Klub és az Erdő Háza következő eseményeire is várnak szeretettel minden érdeklődőt!

Damávand (5610 m), kép forrása: Wikipedia

Pin It on Pinterest