Megújult a Soproni-hegység elvarázsolt meseútja, a Boszorkány tanösvény. Az erdőlátogató családokat különleges feladatok, mesebeli élmények és izgalmas játékok várják megújult formában. A felújítást a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. valósította meg. A megújult tanösvényen a többi között boszimesekvíz, babonafarönkök, erdei varázsnövények és a legősibb boszorkányhívogató dallamok várják a látogatókat.
– Ez egy 900 méter hosszú meseösvény, amely a „boszorkányok az erdőben” témára épül. 10 állomásból hét helyszínen pecsétet is tudnak szerezni a gyerkőcök, akik végigjárják. Igyekeztünk a meseelemek mellé belecsempészni információkat az erdő állatairól és növényeiről is, hogy ne csak jól szórakozzanak, hanem tanuljanak, ismerkedjenek az erdő ökoszisztémájával is, már egészen fiatal korban – részletezte dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója.
A megújult meseösvény átadásán dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere kiemelte: a Lőverek a város legdinamikusabban fejlődő városrésze, ahol az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg.
– A Lőverek fejlesztésére 2015 márciusa óta van forrásunk, lehetőségünk, hiszen a magyar kormányfő, Orbán Viktor akkor írta alá Sopronnal az első Modern Városok szerződést. Ez lehetővé tette azt, hogy Sopron számos tekintetben óriási fejlődés elé nézzen. A Lőverekben is tapasztalhatóak a fejlődés jelei, gondoljunk csak az új uszodára, az utak felújítására és számos más fejlesztésre, ami a Parkerdőt érintette. Mindezt nagyon jól kiegészíti a TAEG Zrt. fejlesztési csomagja, hiszen gondoljunk csak bele, hogy a Parkerdő – az ország egyik leglátogatottabb kirándulóhelye – mennyi-mennyi fejlesztéssel gazdagodott – tette hozzá.
A Hársfa Sori Tagóvoda Misi Mókus csoportja nagy lelkesedéssel vágott neki a mintegy 900 méter hosszú kalandos útnak. A kijelölt feladatok megoldása közben rengeteg élménnyel és új ismeretekkel gazdagodtak a fiatalok.
Forrás: SopronMédia