A Soproni-hegység Várhely nevű csúcsa nevét az őskori, nagy kiterjedésű földvárról kapta, amelynek nem csak egykori sáncait fedezhetjük fel a hegyen, de a nemzetközi jelentőségű leleteket adó halomsírokat is.
A Sopron környéki magaslatok már a kora vaskorban (i.e. 7. század) is népszerű építkezési helynek számítottak, ugyanis természetes védelmet nyújtottak az itt élőknek. Telepeiket jellemzően sáncokkal erősítették meg, így a Várhely közel 500 méter magas hátán emelt földvárat is. A fősánc, amely az egész területet körbeveszi, Hallstatt kori; a kettős, illetve néhol hármas sánc többi része a késő kelta korból származik. Az ausztriai Hallstatt lelőhelyéről elnevezett kultúra az i.e. 8-5. században terjedt el Franciaország középső területeitől egészen a Dunántúlig; sikerét a vaseszközök széles körű, tömeges használatának, a vaskohászat ismertté válásának köszönhette.
A korabeli kereskedelem egyik ütőere, a Borostyánút a Soproni-hegység lábánál érkezett meg a Kárpát-medencébe, ezért az itteni földvárnak vélhetően nagy jelentősége lehetett. A méreténél fogva európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számító erősséget (a fősánc 2 km hosszú, a vár pedig több mint ezer m² területet foglal el) és a sáncokat alaposan feltárták; e témában a környéken kihelyezett igényes infótáblák segítenek gazdagítani ismereteinket.
Közép-Európa legnagyobb kora vaskori településének feltárását Bella Lajos soproni régész kezdte meg 1887-ben. 1932-ig több ásatás is történt a földvárban, amelyek az 1970-es években folytatódtak, ekkor tárták fel a halomsírokból álló temető területét is. Az ásatás egyik szenzációja volt, amikor az egykori főkapu közelében egy földbe mélyített, kora vaskori házat sikerült feltárni. Az i. e. 750–600 közötti időszakból búza- és rozsszemek, valamint tenyészett és vadászott állatok csontjai kerültek elő.
Az őskori földvár stratégiai helyzetét segít érzékelni a hegytetőn álló Várhely-kilátó, ahonnan talán a legteljesebb panoráma nyílik a Sopron környéki tájra.
A földvárhoz vezető út mentén, az erődítménytől délre találjuk az i.e. 8–6. századi temetőt. Közel 200 kisebb-nagyobb halomsírt tártak fel a régészek, amelyekből már a 19. század végétől kerültek elő leletek – azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatódtak az ásatások. Ezek során 90 sírhalmot bontottak fel, és 159, a felszínen látható temetkezési halmot (tumulus) azonosítottak.
A területen átvezet a Ciklámen tanösvény, de a 2018-ban átadott Régészeti Örökség Tanösvény kifejezetten erre a kultúrtörténetileg páratlan területre fókuszál: nyolc állomása háromnyelvű információs táblákon, naprakészen mutatja be a terület értékeit.
Forrás: természetjáró.hu