Eltelt egy év, újra eljött a „vadászkarácsony” – hangzott el a szeptember 16-i Erdő Háza programon, amely a gímszarvasról és annak nászidőszakáról szólt. A szarvasbőgést nem csak a vadászok és természetfotósok, de a természet eme csodás eseményével ismerkedő természetjárók is nagyon várják évről-évre. Ahogy a rituálénak a hímnemű főszereplői, a gímbikák, ugyan úgy a vadőrök á és vadgazdálkodók is hosszú hónapokon át készülnek a szeptemberben beköszöntő élménydús hetekre.

Ezekből az élményekből adtak ízelítőt szeptember 15-én és 16-án az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontban a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szakszemélyzete, a vadaspark lakói és a soproni erdőket járó gímbikák. Az esti program vetített előadással kezdődött, amelyre a két nap alatt több mint százan voltak kíváncsiak. Az előadás során felhangzó szarvasbőgő kürtök hangjára már Zsolti a vadaspark gímbikája is válaszolt, így az előadást rövid vadasparki bemutató követte a gímszarvasok karámjánál. Az igazi szeptemberi élmény az erdőn várta az esti túrára vállalkozókat, hiszen minden irányból szóltak a bikák, feleseltek egymásnak és a kollégáink által megszólaltatott kürtök hangjára is.

Mindazokat, akik hasonló élményre vágynak, egész évben várja szeretettel az Erdő Háza!

Pin It on Pinterest