„A vadgazdálkodásról legtöbbször az embereknek a vadászat jut az eszükbe, azonban ez csak 1–2 százalékát teszi ki a szakemberek munkájának. A vadgazdálkodás ennél sokkal többről szól: például a vad etetéséről, gondozásáról, illetve az élőhely megóvásáról, fejlesztéséről.
A vadgazdálkodás elsősorban a vadon élő állatok elterjedésének, az állomány nagyságának és minőségének befolyásolása. A vadgazdálkodó tartja rendben az élőhelyet, ügyel arra, hogy ne tizedelje betegség az állatokat.
– Biztos sokan vannak, akik „szórakozás” vagy „presztízs” miatt vadásznak, azonban nem ez a jellemző. Aki ebben dolgozik, annak a vadászat hivatás – kezdte Bálint Gergely, a Roth Gyula erdészeti technikum oktatója. – Nem célunk, hogy hadat viselve irtsuk az állatokat, inkább óvjuk őket addig, amíg azt a gazdálkodási cél megengedi. A téli hidegben sokszor platós autóval visszük nekik a kiegészítő takarmányt.
Az iskola tanulói és oktatói egy másik fontos feladatban is segítséget nyújtanak: a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-vel közösen rendszeresen vesznek részt hajtásokon, tanulmányi vadászatokon, melyek során megpróbálják távol tartani az erdei vadat a városunk peremterületén élőktől. A legutóbbi, decemberi hajtáson a Roth-technikum 10. osztályosai képviselték az intézményt. Ekkor az uszodától indulva szinte a parkerdő egész területét bejárták. Az oktató számára is meglepő volt, hogy mennyi állattal találkoztak.
– A települések, az utak, a vasutak mind-mind életteret vesznek el a vadtól – indokolta a megjelenésüket a szakember. – Vannak olyan fajok, amelyek jól alkalmazkodnak a kialakult helyzethez és az emberhez, ilyen például a vaddisznó. A rozzant kerítésű, elhanyagolt kertek táplálékot és búvóhelyet is jelentenek számukra. Ugyanakkor az állatok többsége megriad a közelségünktől. A vad távol maradásához elég lehet egy kinti kutya, villanypásztor alkalmazása vagy a rendezett, zárt udvar.
A magyar vadgazdálkodás világhírű, elődeink nagy elismerést vívtak ki a magyar vadállománynak és az azt kezelő szakembereknek.” (Forrás: Soproni Téma)