Május 16-án, csütörtökön adták át a felújított Gloriette-kilátót Sopronban, melyen dr. Farkas Ciprián polgármester is részt vett.
„A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a város együttműködése példaértékű. Az elmúlt években mi a város lakott területén, a TAEG Zrt. pedig a parkerdőben hajtott végre fejlesztéseket. Például létrejött az Erdő Háza, megújultak a vadászházak és kilátók. Mindez a magyar kormány támogatása és a TAEG Zrt. áldozatvállalása nékül nem jöhetett volna létre. Az önkormányzat is mindent elkövet, annak érdekében, hogy a soproniak minőségi zöld környezetben tudják eltölteni a szabadidejüket. Éppen ezért új parkokat alakítottunk ki, illetve meglévőket újítottunk fel” – mondta a városvezető.
Dr. Sándor Gyula, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója hozzátette: „A soproni kilátók többsége fából készült, ami nagyon szép és természetbe illő, azonban előbb-utóbb az idő vasfoga meglátszik rajtuk. A Gloriette-kilátó láb- és tetőszerkezetét is sok víz érte, így ennek cseréje történt most meg, valamit, hogy egységes képet mutasson átfestettük az összes gerendát.”
A Vas-hegyen már az 1900-as évek elején is állt kilátó, ez azonban ma már nem létezik, egykori helyét egy kőbe ágyazott magassági jel mutatja. A ma látogatható kilátót 1989-ben építették. Remek kilátás nyílik innen a Várhely, Karmelita templom, Bánfalva, Rozália-hegység és a Schneeberg irányába. (Forrás: SopronMédia)