A nyugati határszélre és soproni erdőkbe a mai napig rendszeresen visszatérnek a korábban itt szolgálatot teljesítő kiskatonák, határőrök és erdészek is akiket eme különleges hely és az itteni emlékek kötnek össze. A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete közös szervezésében az egykori Soproni Határőr Kerületnél és a Muck-i őrsön szolgálatot teljesítő sor-, és hivatásos állományú határőrök emléke előtt tisztelegve emléktáblát és kopjafát avattak a megemlékezők és családtagjaik.
Az emlékhely avatását a 11. Nemzeti Vadászkürt Verseny kísérte, amelynek a látogatóközpont külső fedett színtere adott otthont egy napra. A Soproni Lővér Vadászkürt Egyesület szervezésében megvalósuló versenyen nyolc csapat, több mint 80 vadászkürtöse mutatta be tudását a szakmai zsűri és a látogatók előtt. Az idilli erdei helyszínen minden együttes 4 kötelező és 1 szabadon választott művet adott elő. A pontozásos versenyt a Vadászkamara Kürtegyüttes nyerte.