A Mi Erdőnk magazin lapjain gyakran feltűnnek a TAEG Zrt. partnerei is, akik évek óta segítik az erdőgazdaság munkáját. Az őszi lapszám „Egy fotós, egy kép, egy történet” rovatában Sosztarich Krisztián mutatkozott be, aki sok-sok kiváló képpel járul hozzá kiadványaink színesítéséhez és retriever munkakutya bemutatóival gyakran vesz részt a Soproni Parkerdő rendezvényein is.
„Először csak megfigyelőként jártam a TAEG Zrt. Síkvidéki Erdészetének területére, majd vettem egy fényképezőgépet, és sok tanulásba, tapasztalatba tellett, mire az első jó képek megszülettek – meséli Sosztarich Krisztián.
A természettel kapcsolatos egyik első meghatározó élményem egy szalafői szeptember délután volt, amikor kutyás tréningen vettem részt, miközben meghallottam egy furcsa hangot az erdőből. Azóta számtalan bőgést éltem meg fényképezőgéppel a kezemben, de az az őrségi délután volt az oka, amiért fotózni kezdtem. Először csak megfigyelőként jártam a TAEG Zrt. Síkvidéki Erdészetének területére, majd vettem egy fényképezőgépet, és sok tanulásba, tapasztalatba tellett, mire az első jó képek megszülettek.
Szép lassan belecsöppentem a természetfotózás világába, és mivel akkor már kutyáim voltak, úgy fotóztam a szarvasokat, hogy együtt hallgattuk a szarvasbőgést.
A természet nyugodtságot csempész az ember életébe. Szerintem a zöld környezet az ember igazi élőhelye, ezért is költöztem ki az erdő közepébe. A természetfotózással az élővilág iránti tiszteletem is elmélyült. Nemcsak én gondolkodom így, hanem a párom és a családom is. Valamint az az erdész kollektíva, akik lehetővé teszik, hogy hódolhassak szenvedélyemnek. Már egy évtizede, hogy fotókkal és kutyás bemutatókkal én is tudom viszonozni a korábban kapott segítséget. Köszönhetően az erdőgazdaság munkatársainak, különleges helyekre juthatok el és dolgozhatok a vadászkutyákkal, akiket európai szinten a legjobbak közé sorolnak. Részt veszek az erdei iskolai foglalkozásokon, sok gyereknek és felnőttnek oktatom a kutya szeretetét.
Különleges beállításokkal kísérleteztem, kíváncsi voltam, mennyire lesz gazdag egy hátsó megvilágítású felvétel. Augusztus végén rendszeren jártam ki azzal a céllal, hogy megfigyeljem a vadmozgást és keressem azt a helyszínt, beállítást, amellyel a naplementében megörökíthetem egy rudli sziluettjét.
Aznap, amikor a kép készült, távolról láttam, hogy a bőgő bika terelgeti a tarvadat. A domb aljáról érkezve nem is tekintettek veszélynek, érdeklődéssel fordultak abba az irányba, ahonnan egy árny lopta le a métereket.
Sem a tarvadnak, sem a bikának nem volt mehetnékje, megmutatták magukat, mintha azt éreztették volna, hogy ez az alkonyat a miénk. Amint rögzítettem a pillanatot, nem zavartam őket tovább. Különleges élmény volt, még távolabbról is úgy éreztem, mintha én is részese lettem volna a csapatnak.”
(Forrás: A Mi Erdőnk)