Szervezeti egységek
Központ – Igazgatóság
Az Erdőgazdaság központja 1983-ban költözött ki a Templom utca 4. szám alatti, egykori Esterházy palotából – helyet adva az ott kialakított Erdészeti Múzeumnak – a jelenlegi helyére, a Honvéd út 1. szám alatti épületbe. Az Igazgatóság feladata az Erdőgazdaság tevékenységének irányítása és ellenőrzése. Mellette kapcsolatot tart az illetékes hatóságokkal és biztosítja a termelő egységek számára a működéshez szükséges pénzügyi és számviteli feltételeket is.
Vezérigazgató: Dr. Sándor Gyula
Termelési vezérigazgató-helyettes: Ábrahám István
Gazdasági vezérigazgató-helyettes: Konczné Hegedüs Éva
Telefonszám
Telefonszám
Soproni Erdészet
A kezelésébe tartozó 7 448 ha terület változatos domborzati, termőhelyi és állományviszonyokat takar. Területe az Alpokaljához tartozó Soproni-hegyvidékből a Fertőmelléki dombsorokon át Nagycenk térségében simul bele a Kisalföldbe. Erdeiben így a bükkösök, gyertyános tölgyesek, cseres-tölgyesek mellett – bár az elmúlt évtizedek jelentős szú károsításai miatt megcsappanva – de találhatunk még lucfenyveseket is. Az Erdészet feladatai nem csak az állományviszonyai miatt sokrétűek. Az Erdőgazdaság alapítói okiratában rögzített feladata, a soproni oktatási intézmények oktatási és kutatási igényeinek kiszolgálása zömében ezt az erdészetet terheli.
Erdészetvezető: Köveskuti Zoltán
Erdőgondnok (hegyvidéki terület): Preisinger Márk
Erdőgondnok (dombvidéki terület): Kovács János
Telefonszám
Telefonszám
Síkvidéki Erdészet
Az Erdészet a Pereszteg vonalától délre, a 86-os főútvonal menti Vámoscsalád – Vasegerszeg községhatárral bezárólag elterülő, összesen 10 115 ha többnyire sík területen gazdálkodik. Az erdőterület tömbös elhelyezkedésű, jellemző természetes erdőtársulások a gyertyános-tölgyesek, valamint a cseres-tölgyesek. Jelentős a területen – elsősorban az erdőtelepítésekből származó – kocsányos tölgyesek, erdeifenyvesek és az akácosok aránya is. Az erdészet területének számottevő részén a nagyon gyenge termőképességű ún. „cseri talajok” találhatóak. Erdei zömében fatermesztési rendeltetésűek. Az erdészet kezelésében mindössze 25,9 ha védett terület található, a Natura 2000 terület közel 2 000 ha. Az erdőgazdálkodási feladatok mellett az erdészet 13 890 hektáron látja el a vadgazdálkodói feladatokat is, melynek érdekében mintegy 350-400 ha mezőgazdasági művelést is végez.
Erdészetvezető: Mesics Bertalan
Erdőgondnok: Zsirai Péter
Erdőgondnok: Peszlen Roland
Telefonszám
Telefonszám
Fafeldolgozó Üzem
Sopronban a Fafeldolgozó Üzemben (17 ha) koncentrálódik a társaság teljes fafeldolgozása (fűrészáru-termelés, asztalos ipari termékek gyártása) tranzit fűrészáru kereskedelem, egyéb faipari termékek (csomagoló anyagok, egyedi raklapok, üvegládák) gyártása. A Fafeldolgozó Üzem foglalkozik faházgyártással, valamint önálló márkanéven – Lignova készházak – gyárt és forgalmaz könnyűszerkezetes lakóházakat.
Üzemvezető: Dietrich Szilárd
Fafeldolgozási termelés vezető: Móricz Róbert
Készház-faház üzletág vezető: Egyházi András
Telefonszám
Telefonszám
A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szervezeti felépítése megtekinthető az alábbi gombra kattintva.