Hamisítatlan őszi időjárás kísérte az idei XVIII. trófeabemutatót, amelyet a szokásoknak megfelelően a Júlia úti Vadászháznál tartott a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. A vasárnapi eseményen a szarvasbőgés idején elejtett szarvasbikák trófeáit csodálhatták meg a szép számmal érkező vendégek.
A Soproni Lővér Vadászkürtösök közreműködésével vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó. A trófeabemutató alkalmával, Dr. Sándor Gyula vezérigazgató köszöntötte a jelenlévőket és osztotta meg gondolatait.
„Az idei a XVIII. trófeabemutató a TAEG történetében. A nagykorúság bizonyos felelősséggel is jár és persze illik megünnepelni. A felelősséget érezzük. A vadgazdálkodás, a nagyvadgazdálkodás és főleg a szarvas gazdálkodás új kihívásokkal néz szembe. Nagyon változik a világ ebben a tekintetben is. Új szemlélet, új eszközök, új morál és változó etikai hozzáállás jellemzi ezt a mostani irányt. Mi itt a vadgazdálkodásban és a vadásztatásban a régi elvek szerint dolgozunk és bár a TAEG nagyon sok mindenben változik, modernizálódik és fejlődik, de ebben nem. Mindezekkel együtt is hiszem, hogy bírjuk a nagykorúság felelősségét és, hogy a szarvasgazdálkodással is tudjuk mi a dolgunk.” – mondta a vezérigazgató.
Dr. Sándor Gyula köszönetét fejezte ki az évről évre visszatérő vadászvendégeknek, az őket vadásztató szakszemélyzetnek és a Soproni Egyetemért Alapítványnak, mint tulajdonosnak. Mint kiemelte, többek közt ez a három láb szükséges a Tanulmányi Erdőgazdaság zökkenőmentes működéséhez.
A XVIII. trófeabemutató alkalmából emlékfát ültettek a vadászház szomszédságában található területre. A fát, Prof. Dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke és Dr. Sándor Gyula, vezérigazgató ültették el.
A vendégek ezek után megtekinthették a TAEG Zrt. vadászterületén idén szeptemberben terítékre került 70 szarvasbika csodálatos trófeáját, majd egy hangulatos kései ebéd zárta a hivatalos programot.