Mikulás túra 2015

December 5-én került sor a parkerdőben a hagyományos “Mikulás túra” megrendezésére, melyen idén szép létszámmal vettek részt gyerek és felnőttek is. A kellemes időben a csoport a reggeli gyülekező után a Lővér szállótól indulva az Ojtozi-sétányon át...

Szlovák erdészek tanulmányútja

Október 8-9-én a Szlovák Erdészeti Kamara szervezésében szlovák erdészek látogattak Magyarországra, akiket a vendéglátó TAEG Zrt. munkatársai fogadtak, majd Dr. Jámbor László köszöntője után a sarródi Kócsagvárba invitáltak. Itt Reischl Gábor,a FHNP igazgatójának...

A 190. hársfa elültetése az Akadémiai Emlékerdőben

November 2-án hétfőn 11 órakor kezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe az Akadémiai Emlékerdőben Sopronpusztán, ahol az Akadémia és városunk szakmai és tudományos életének képviselői elültették a sorban 190. hársfát az Akadémia fennállásának 190. évfordulójára emlékezve....

Trófeaszemle 2015

Október 10-én került megrendezésre a TAEG Zrt. trófeaszemléje, melyen a 2015-ös gímszarvas szezonban elejtett gímszarvasok trófeái kerültek bemutatásra. A kiállított 49 trófea közül a 34 érmes is megtekinthető volt: 2 aranyérmet 16 ezüst- és 16 bronzérmet sikerült...

A „Kilátó Napja” 2015

Szeptember 19-én a “Kulturális Örökségek Napjai” rendezvénysorozat keretében ünnepeltük a “Kilátó Napját” a Parkerdőben. A Károly-kilátónál összegyűlt közönség Bánáti László, a TAEG Zrt kommunikációs igazgatójának ünnepi köszöntője után Ács...

Pin It on Pinterest