Mikulás-túra képei

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Lővér Természetbarát Egyesület az idén is közös szervezésben tartotta meg a Mikulás-túrát. December 4-én 9 órakor gyülekeztek a résztvevők a Lővér Szálló előtti buszmegállóból. A Várisi-erdőben két útvonal közül lehetett választani,...

Szakmai gyakorlatok az Erdő Házában

Az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont tervezése során kiemelt célként jelent meg a létesítmény oktatási területen történő hasznosítása, elsősorban a soproni székhelyű oktatási intézmények, kiemelten a Soproni Egyetem oktatási-kutatási igényeinek...

Az élet fáját ültették el Sopronban!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett az „Ültessük el az élet fáját” kihívásban. A kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy figyeljünk egymásra, előzzük meg a vírus terjedését! Az idei évben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság indította el...

Pin It on Pinterest